Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Így hát elrejtőztem az egyik bérelt autóban. És az egyetlen autó, amit akkoriban bérelni lehetett, mondtam már, botváltós volt. Soha életemben nem vezettem még botváltós autót. […] ( Hogyan vezetett a Mester életében először botváltóval egy autópályán? Nézze tovább, hogy megtudja! )
Ezért megkérdeztem a velem együtt sorban álló embereket: "Van taxi számuk, hogy hívhassak magamnak egy taxit?" Egy kedves hölgy kilépett a sorból, és azt mondta: "Ott van egy bolt. Bent van egy ingyenes telefon, amivel taxit lehet hívni." […] Ő még azt is megmutatta, hogyan kell felhívni azt a telefont: "Csak vedd fel, és valaki beszélni fog Veled, aztán mondd, hogy taxit akarsz, és mondd meg, hogy hol vagy, és jönnek." Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ezért azt mondtam: "A boltban". Erre azt mondták: "Nagyon sok ilyen boltunk van. Meg kell mondanod a címet." Így hát megkértem a bolt dolgozóit, hogy jöjjenek és beszéljenek a taxi(sofőrrel). „Idegen voltam Egyiptom földjén”. Ezért segítettek nekem, és kaptam egy taxit.Aztán később kaptam egy szállodai szobát, egy kis, olcsó szobát. Elmentem pénzt váltani, és akkor biztonságban éreztem magam. De aztán a szálloda annyi mindent kérdt tőlem - nem csak útlevelet, de jogosítványt is – Isten tudja, hogy nincs. Aztán hitelkártyát - nem voltam hajlandó megadni, mert nem az én nevemen van – kölcsönkértem. Ó, az életem nem olyan egyszerű. Azt hitted, hogy az - nem az. Már azt hittem, hogy az életem egyszerű - nem az. Szóval nem maradhattam abban a szállodában sem, mert nem vagyok elég "hiteles". Nem hisznek az arcodnak, a beszédednek, a megjelenésednek - akármilyen szelídnek látszol, akármilyen szelíd vagy, vagy akármilyen gyengéden beszélsz - ők a nyomtatott hitelkártyának hisznek. Például ilyenek. Szóval nem tudtam ott maradni abban a szállodában. Éjszaka el kellett mennem egy taxival, mert nem tudtam, mi mást tehetnék - abban az időben már nincs bolt, nincs vonat, nincs busz.Taxival mentem Londonból oda, ahová mennem kellett volna. Ez körülbelül két óra volt. És a taxisofőr muszlim volt. Azt mondta nekem, hogy muszlim. Jó, rendben. Így hát Allah nevében üdvözöltem őt. De lehet, hogy rosszul érezte magát otthon a feleségével vagy valami ilyesmi; egész úton nagyon durván beszélt velem, bármiért, bármilyen okból - csak durván beszélt. De aztán hirtelen megváltoztatta a hangnemét. Arról beszélt, hogy nem akar ezt meg azt enni az allergiája miatt. Erre azt mondtam: "Ó, akkor maga szinte olyan, mint egy vegán ". Erre ő: "Nem, nem vagyok vegán. Csak azért eszem ezt és azt, mert az nem okoz allergiát. Mandulatejet és laktózmentes tejet iszom." Azt mondtam: "Ó, tudom, tudom. Mivel vegán vagyok, ezt és ezt a vegán tejet iszom. Én nem iszom laktóz tejet."Aztán amikor megálltunk a boltnál, mert meg kellett tankolnia az autóját, bementem és vettem neki sok dolgot, mind vegán – kekszeket, sütiket, és különböző vegán tejeket, hogy próbálja ki. És akkor megint nagyon durván kezdett viselkedni velem. Kikapta az összes holmit a kezeimből, és visszadobta a polcokra. Azt kérdeztem: "De miért? Majd én kifizetem." Erre ő: "Nem, nem, nem! Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!" Nagyon nyers volt. Biztos volt valami baja, testi vagy valami. Vagy talán késő este volt, és nem akart engem olyan messzire vinni, de muszáj volt, mert szolgálatban volt. A sorban állt, hogy elviszi a vásárlókat, ezért muszáj volt neki. Állandóan bocsánatot kértem, túláradóan. Azt mondtam, „Sajnálom, sajnálom. Késő este van, és kárpótolni fogom érte. Többet fizetek, mint amennyit kér. Ne aggódjon amiatt. És tessék, vegye ezt el előbb. Tessék. 50 font magának. Kérem, ez először csak magának. Később majd többet fizetek. Oké?" Aztán azt mondta: "Nem, nem. Tartsa meg. Fizesd ki később együtt az egészet – az jó."Nem akarta, hogy pénzt vegyen el, vagy bajt próbáljon csinálni. Csak akkor éppen valamilyen bajban volt. Aztán beszélgettem vele az iszlámról, valamit, amit tudok a Hadiszról és a Koránról. Aztán elkezdett tetszeni neki. Szóval, minden rendben volt. Az utolsó pillanatig barátok voltunk. Aztán elmentem oda, ahová mennem kellett. Aztán azt mondtam: "Kérem, álljon meg itt, a vegán étterem előtt. Ennem kell valamit." Azt sem akartam, hogy tudja, hova megyek legközelebb. Gyakran váltok taxit félúton, hogy megőrizzem a biztonságomat. Arra gondoltam. Amúgy biztonságos, biztonságos ország, de mindig próbálok extra óvintézkedéseket tenni, mert gyakran utazom egyedül. Szóval bementem az étterembe, és rendeltem valami vegán ételt, majd ezután hívtam egy taxit, és elmentem egy másik helyre.Néha csak megállítom a felvételt, és újra felveszem, így a hangom nem mindig egyezik az előző hanggal. Remélem, a nézők nem bánják.Azért váltogatom a taxikat, ha taxival kell mennem, mert többnyire nagylelkű vagyok a sofőrökkel. Jó, nagyon bőkezű borravalót adok nekik, vagy meghívom őket vegán ételekre, amit én rendelek az étteremtől, és aztán odaadom nekik, hogy vigyék el. És akkor tudják, hogy van pénzem. Így arra az esetre, csak a biztonság kedvéért, taxit váltok. És mindig ott állok meg, ahol biztonságos, és akkor esetleg gyalog megyek oda, ahová menni akarok, megállok egy szálloda előtt, vagy kérek egy másik taxit a szállodától, egy új taxisofőrt például. Csak egy extra bőséges elővigyázatosság, mert egyedül vagyok a világban. És tudjátok, ez a világ nem csupa jó és édes mindenkinek, és vigyáznom kell magamra.Azelőtt visszajöttem Tajvanra (Formóza) vagy máshová, és néha előre szóltam embereknek, hogy jöjjenek értem autóval vagy valami. De később már nem akartam. Mert például, az összes tajvani (fomózai) jött, és nagyon zsúfolt volt a repülőtéren. Nem akarom megzavarni mások utazását. És egyáltalán nem akarom, hogy másokat bármi módon gátoljunk. Hoztak egy szedán széket, és ráültettek a szék tetejére, és négy emberrel - kettő elöl, kettő hátul - a vállukon vittek, hogy mindenki más láthassa. Istenem, ez tényleg valami nagy kihívás volt, és én nagyon félénk voltam. Úgyhogy egy idő után már nem mertem senkinek sem szólni, hogy visszajövök, vagy vagy egyáltalán bárhová megyek. Egyszerűen elmenekültem.Még akkor is, amikor az európai turnén jártam – emlékeztek az európai turnéra a háború alatt, az egyik nővéretek meghívására, aki könyörgött, hogy jöjjek el, hogy megállítsam a háborút abban az időben – teljesen egyedül mentem az egyszerű csomagommal. És nem mertem a tanítványok autójába ülni, vagy velük menni, vagy bármi. Teljesen egyedül mentem. És amikor láttam, hogy felém jönnek, azonnal máshová futottam. Szóval akkor egyszer, emlékeztek, mondtam nektek, Szlovéniában, ott már egyáltalán nem voltak taxik. És az összes tanítvány látott engem, mert ők is meg akarták hallgatni az előadásomat a turnén. Akkoriban mindenhová követtek engem különböző országokba. De én mindig egyedül mentem. Megláttak, és azt mondták: "Ó, Mester, Mester, gyere ide, van autónk". Nem, nem mertem, mert mindenki jönni fog. Ha odamennék, ott maradnék, és megvárnám az autójukat, akkor mindenki más is jönne. És káosz lenne a repülőtéren.Így hát elrejtőztem az egyik bérelt autóban. És az egyetlen autó, amit akkoriban bérelni lehetett, mondtam már, botváltós volt. Soha életemben nem vezettem még botváltós autót. És ez volt az utolsó pillanat a bolt számára. A férfi már alig várta, hogy bezárja a boltját, és hazamehessen. És csak úgy mondta nekem, „Csinálja ezt. Tegye azt. Tegye azt. És akkor a kocsi menni fog." Azt mondtam: "Kérem, ne, én még soha nem vezettem ilyen autót." Erre ő: "Majd tudni fogja." Hogyan? Mert Európában sok olyan autót láttam, amiben csak botváltó volt. Szóval természetesnek vette, hogy tudni fogom, hogy én csak kényeskedni akartam vele, hogy késleltessem attól, hogy hazamenjen a feleségéhez és a gyerekeihez vacsorázni. Mire én: "Nem, tényleg nem tudom. Kérem, mutassa meg nekem." Azt mondta: "Tudni fogja, hogyan. Csak csinálja. Csak vezessen. Nyomja a gázt és nyomja a..." Azt is elfelejtettem, mit mondott nekem. És most, ha azt mondanád, hogy vezessek botváltóval, már nem tudnám, hogyan kell.Szóval, akkor végig vezettem a reptértől a fővárosig, és az autó sokszor megállt. Meg kellett állnom, írnom egy nagy papírt, és felragasztani, kitenni a hátsó üvegablakra: "Új sofőr! Kérem, figyeljen!" És akkor a mellettem elhaladók látták, hogy "kacsum, kacsum". Az autó majdnem megállt, vagy nem akart menni. Egyfolytában barátságosan mosolyogva néztek rám. Olyan kedvesek voltak az emberek ott, olyan kedvesek; megértették, csak kikerülték az autómat. Én pedig imádkoztam egész idő alatt: "Kérlek, engedd, hogy az autó tovább menjen." És nem tudom, hogyan - megállás, indulás, megállás, indulás, "kacsum, kacsum, kacsum,“ félig megáll, félig elindul, minden... És mégis elértem az egyik szállodát valahol azon az autópályán. Aztán bementem, és hagytam, hogy a szállodai személyzet törődjön az autóval, hívja fel azt a céget, hogy holnap vagy akármikor menjen érte. "Kérem, mondja meg, kaphatok-e taxit, hogy a fővárosba menjek." Szóval elintézték az egészet. Mivel gyorsan kellett mennem, már nem tudtam "kacsum kabum“ azzal az autóval. Az veszélyes, és túl sokat késnék. Mert akkoriban minden második nap volt egy országos előadás. Emlékeztek rá? Minden második nap egy másik országban kellett lennem. Nem játszadozhattam azzal az autóval.Szerencsére a Mennyek megvédtek, az angyalok segítettek, és valahogy elértem egy szállodát és elrendeztem azt. És azt mondták, „Ó, nagyon drága taxival menni a fővárosba". Azt mondtam: "Nem, nem érdekel. Kérem, kérem. Van pénzem fizetni." Persze, amikor útnak indultam, felkészültem, volt készpénzem és néhány hitelkártyám is. Mindenesetre azt mondtam: „Ne törődjön vele, van pénzem". Ezért kell mindig taxit váltanom, ahol csak lehet, mert az emberek tudnák, hogy van pénzem. Mert néha nem akarnak elvinni. Aggódnak, hogy túl nagy a távolság, és hogy van-e pénzem vagy nincs. És én idegen vagyok; nem vagyok európai. Ilyen dolgok. Nagyon nehéz egyedül úton lenni, és meg is kell védened magadat. És meg kell győznöd az embereket, hogy van pénzed egy hosszú távra. Most mindezekre emlékszem. Olyan mint egy hollywoodi történet.Photo Caption: Szeretettel a legjobb oldaladat mutasd, hogy másoknak tetsszen!
