Semmi sincs elrejtve. Bármi, amit kimondtál, a levegőben fog maradni, a vízben marad, a fákon marad, a fűvön marad, a földön marad, mindenhol. (Ejha!) Talán egy nap, a tudósok képesek lesznek ezt rögzíteni. (Hűha!) És azután hallani tudjuk Jézust személyesen nekünk prédikálni. (Bámulatos.) Vagy hallani tudjuk Buddha beszédét a saját nyelvén, amit nem értünk.
( Tekintettel minden a Supreme Master TV-vel kapcsolatos munkára, amit a Mester végez, van még valami, amit a csapat tehet, hogy könnyítsen a Mester munkaterhén? ) Ó, most sokat segítetek, jobban, mint korábban. Amikor először elkezdtem, olyan kaotikus volt. Sosem láttam a napot hosszú ideig. Dolgoztam éjjel-nappal. És annyira fáradt is voltam, hogy nem tudtam enni és aludni. De most, két-három év edzés után, srácok, eljuttok oda. A stílus jobb. Ha megnézitek az elején, amikor még nem voltam benne, (Igen.) tudjátok, hogy értem, mint a kómás TV. Azon tűnődöm, miért nem csak egy rádiót csináltunk, mert ez elég jó volt egy rádióhoz. Ahhoz sem, ahhoz sem. A srác, aki a híreket olvasta, úgy olvasott, mintha cumisüvegből etette volna a kisbabáját, és közben egyidejűleg olvasott, miközben az egyik szeme csukva volt vagy félig nyitva. Visszanézel az elejére, az első napra. Nem hiszem el! Nem volt időm akkor ellenőrizni. Azt hittem, hogy ti már tudjátok, mit kell tenni, és azt mondták nekem: “Ó, ez a nővér már volt koordinátor a régi Los Angeles TV-ben, és az a férfi és ez …” A saját barátnőiket alkalmazzák, a saját munkásaikat. "Ezt és azt már megtették, ez és az már megtörtént, ott volt…” És így azt gondoltam, "Jó. Akkor semmit sem kell tennem.” Amíg nem ellenőriztem. Istenem! Majdnem elájultam. (Oh.) Istenem. Így raktad be a címemet a tévébe? Supreme Master Television, és ilyen kómás állapotban? Aztán el kellett kezdenem dolgozni, de az elején annyira kaotikus és szervezetlen volt, hogy éjjel-nappal dolgoznom kellett, hogy a mai szintre hozzam.
Azelőtt abszolút mindent nekem kellett tennem: kiválasztani a házigazdákat, megírni az összes kommentet, és sok mindent írni. Most, még manapság is néha beszálltok, hogy segítsetek nekem valamit megírni. (Igen.) Amikor elfelejtettem, akkor ti írtatok valamit. Hébe-hóba. Nagyon ritkán, elfelejtem, de néha csak túl fáradt vagyok, vagy túl elfoglalt, kívül-belül. Bent még jobban elfoglalt is, mint kint. Odakint gyerekjáték az egész. Még akkor is kifáraszt, persze.
Nem vagyok hozzászokva a számítógéphez, meg minden. Egyre kevésbé éles a szemem. Régen nem kellett szemüveget hordanom, hogy belenézzek a feliratokba. És most muszáj. (Ó, Mester.) Azelőtt csak a forgatókönyvek olvasására használtam, mert a forgatókönyv nyomtatása kisebb. És most viselnem kell, hogy még a számítógépbe is belenézzek a feliratokért, és megnézzem a képeket, hogy élesebbek legyenek. És néha fáj a fejem. Még akkor is, ha vannak megelőző intézkedések, de mégis, túl érzékeny vagyok, különösen elvonuláson. És még dolgoztatnak is. De nem tudok nem dolgozni a Supreme Master Television-nek. Nem hagyhatom, hogy mindent ti csináljatok. Már sokszor láttam. Nem működött. (Igen, Mester.) Úgy értem, talán egy nap működik, egy nap nem működik. Egy nap működik, két nap nem működik. Olyan sok hiba és olyan sok minden. A stílusok és a… Még mostanában is, láttad, hány hibát javítottam? (Igen, Mester.) Még ti amerikaiak is így írtok? Nyelvtanilag, nem logikailag. Néha be tudom fejezni. De nem hibáztatlak titeket, mert néha sok dolgunk van. És éppenséggel nem figyelhettek mindenre. Mindent megtettetek, ezt tudom. És ez kemény munka. (Köszönjük, Mester.) Ez nagyon, nagyon nehéz munka. Még a gépelés a számítógépen, néha ettől fárad el a kezetek. (Igen, Mester.) Ha egész nap ezt csinálod, igaz? És az ujjaid is éreznek valamit. Fáj vagy sem? (Ha már hozzászoktunk, az ujjaink rendben vannak.) Ó, tényleg? Miért fájnak az ujjaim, ha használom a komputert?
Most a komputert kell használnom. Régen a kézírást használtam a javításhoz. De ez nagyon rossz volt, mert elküldtem a kézírást, ők pedig legépelték, de rosszul írták. Újra meg kellett néznem. (Oh.) Mielőtt kiküldöm, olyan, mintha duplán dolgoznék. ( Igen.) És a sok munka és ilyen dupla munka, hogy tud egy ember gondoskodni az összes műsorról és duplán dolgozni? Még ha néhány műsort nem is javítok, de előbb mégis látnom kell. El kell olvasnom, hogy tudjam, vajon javítsam-e bárhol, vagy ne. (Igen, Mester.) Még akkor is időbe telik. Kijavítani és írni, több időbe kerül, de még ha nem is, akkor is kell. És az összes díjátadó levelet el kell küldenem, el kell olvasnom, ki kell javítanom. Mert néha már kijavítottam őket, visszaküldtem őket, és ők elkövetnek egy másik hibát. Újra és újra ki kell javítanom. De manapság ez kevesebb, mert közületek többen már sokat javultak. (Igen, Mester.) És már hozzászoktak a rendszerhez, a tudáshoz, meg a dologhoz. És most, számítógépet használok a javításhoz. Azt hittem, sosem leszek rá képes, mert azelőtt sose tudtam, hogyan kell mozgatni az egeret. Tudod, a kurzor? (Igen, Mester.) Nem tudtam mozgatni. Megmozdítottam, és nem láttam sehol. Azt mondtam, " hová, hová, hová? Hová tűntél? Gyere vissza!” Néha sokáig nem jött vissza, én meg vadul mozgattam, de nem jött vissza. Azt mondtam, "Te, gyere vissza azonnal!” Néha úgy tűnik, mintha hallgatna rám, de a számítógépnek megvan a saját akarata. Nem hallgat rám. Néha úgy tűnik, mintha csak lélegeznék, aztán megváltozik. Nem mehettem vissza arra a területre, mert az őrültté tette. Ma megint meg kellett kérnem valakit, hogy javítsa meg. Hála Istennek. De megtanultam, és most már számítógéppel csinálom. Azelőtt kézzel csináltam. És kézzel nagyon kiszolgáltatott. És nem szeretem a függőséget. (Értem. Igen, Mester.) Mert írnom kellett, és valakinek el kellett jönnie összeszedni, és elvinni annak az embernek, és aztán várnom kellett. Aztán jön egy másik és jön egy másik egész nap, mintha az emberek oda-vissza járkálnának, mint egy jojó. Mert néhány sürgős, (Igen, Mester.) és javítani újra és újra és újra. És néha nagyon fáradt vagyok mentálisan és fizikailag is, és nem veszek észre néhány területet. És később újra megnézem, és ismét kijavítom. Vagy néhány kiegészítést teszek hozzá, és ez megy oda-vissza, sokszor oda-vissza. És ez nagyon fárasztó a postásnak is. A tanítvány postás számára. És nem nagyon szeretem, hogy az emberek fel és le jönnek, fel és le, mindig be és ki mennek, a mágneses mezőmben. (Igen.) Ez zavarokat is okoz nekem, a koncentrációmnak. Ezért néha nem tudok jól dolgozni, és újra és újra javítanom kell. Ti srácok tudjátok azt. (Igen.) Néhányan közületek, akik a közelemben dolgoztok, tudjátok.
És hosszú idővel ezelőtt megkértem néhány embert, „Megtanítod, hogyan csináljam? Mondjátok el nekem, hogyan csináljam, hogy ne kelljen kézzel írnom, és azután ne kelljen folyton jönnötök és mennetek, vagy más fivéreknek és nővéreknek ne kelljen folyton jönni és menni.” Azt mondták, „Nem, Mester. Az nagyon bonyolult.” Azután egy másik személy így szólt, „Ó, az igen trükkös, igen trükkös.” És azután a másik azt mondta, „Túl elfoglalt vagy, Mester. Nem tudod megtenni. Ez túl sok Neked, hogy megtanuld.” És így gondoltam. Azt gondoltam, hogy soha nem végeztem komputer munkát azelőtt, kivéve, (mikor) ti srácok már USB-vé alakítottátok át, és bedugtam, hogy úgy nézzem meg, ahogy videókat nézek. Különben nem tudtam semmit se csinálni azelőtt. Be tudtam gépelni egy elektromos írógépbe, ennyi. Tehát kezdetben ezt mondtam, „Jó, legalább vegyetek nekem egy elektromos írógépet.” Be fogom gépelni, így az tisztább, mint a kézírás. De csak két ujjal gépeltem. Sőt még egy ujjal is, másféllel. Olyan sokáig, oly sokáig is tartott. És később így szóltam, „Ó, meg kell tanulnom a komputert. Meg kell tanulnom.” És azután megkértem egy másik fivéreteket, és ő elmondta, mit tegyek, csak leírt néhány útmutatást, megnyomott néhány gombot, és az készen volt. Tehát most ezt teszem. Nagyon boldog vagyok ezzel. (Hála az égnek. Csodálatos.) Még mindig nagyon lassú, de jobb, mintha ismét ellenőriznem kellene, duplán. (Igen, Mester.) Ismét elolvasom a saját írásomat és néha bosszús vagyok, mert néhány szó olyan nagyon világos. Néhány szó talán nem, de néhány nagyon világos, és még mindig hibákat gépelnek le, mert másként gondolkodnak. Azt gondolják, hogy Mester így értette. Vagy talán túlságosan elterelődik a figyelmük, nem tudom, lányokra, fiúkra, csirkékre vagy akármire, ami előttük van az adott időben. Ki tudja? Vagy csajokra. Rendben. Tehát most az jobban ellenőrzés alatt van. Nem kell, hogy az emberek körülöttem szaladgáljanak többé és be és ki, a kapumig, vagy az ajtómig. Nem tudnak bejönni; mindig bezárom az ajtót. Ám mégis bejön a kapum közelébe, az ajtóm mellé - már valami rossz. Nem szeretem. (Igen, Mester.) Főleg, mikor elvonuláson vagyok. Az már elég rossz, hogy dolgoznom kell, miközben már elvonuláson vagyok, és már így igénybe veszi az energiámat. Próbálom a tőlem telhetőt. (Köszönöm, Mester.) Ameddig a testem működik. Néha nem azonnal működik, mikor a lelkem még nem… és erőltetnem kell magamat a munkára és ez az, amikor nehéz. Tartom a telefont és a tollat, azok csak folyton kiesnek a kezemből, (Hűha.) mintha nem lenne fogásom. Nincs gond velem, egészséges vagyok. (Igen. Hála Istennek.) Csak arról van szó, hogy minél magasabbra mész, ez néha ilyen. (Igen, Mester.) A test nem működik olyan éberen, mint amikor a lélek körülötte van. (Igen, Mester.)
Rendben. Van még több kérdés? (Nincs több kérdés, Mester.) Az jó! A nincs kérdés a jó kérdés. ( Köszönjük az idődet. ) (Nagyon szépen köszönjük, Mester.) Köszönöm, hogy intelligens kérdéseket tesztek fel. Szeretem azt. Más fivérek és nővérek számára is hasznos lesz. (Igen, Mester.) És talán egy vagy két világi embernek odakinn, ha van egyáltalán idejük megnézni, ha egyáltalán törődnek vele. Ez egy jótétemény. Még akkor is, ha nem tudják, ha nem nézik, ott van az energia is. Semmi sincs elrejtve. Bármi, amit kimondtál, a levegőben fog maradni, a vízben marad, a fákon marad, a fűvön marad, a földön marad, mindenhol. (Ejha!) Talán egy nap, a tudósok képesek lesznek ezt rögzíteni. (Hűha!) És azután hallani tudjuk Jézust személyesen nekünk prédikálni. (Bámulatos.) Vagy hallani tudjuk Buddha beszédét a saját nyelvén, amit nem értünk. (Hűha!) De ki tudja? Talán hallani fogjuk. Talán addigra, az emberi lények eleget fejlődnek ahhoz, hogy tudják mindezt, hogy megértsék a Mesterek tanításait. Azután én örökre szabad leszek. (Hűha!) Akkor nem kell többé visszajönnöm. Talán ezúttal nem jövök többé vissza. Túl nehéz (Igen, Mester.) az embereket tanítani. És még akkor is, ha rossz dolgokat tesznek veled, rossz karmát kapnak. El kell bújnom mindenhova, amit nem értettetek. Bátrabb vagyok most, mint azelőtt. De veletek, srácok, fesztelenebb vagyok és jobban ösztönözve vagyok a beszédre. Azelőtt, bárhova mentem, csak nagyon átlagos ruhákat viseltem, pontosan úgy, ahogy bárki más, hogy ne tűnjek fel. (Igen, Mester.) Barátokról, barátnőkről, filmekről beszélek. Arról, hogy „Ó, rémes az infláció!” A szupermarketről, „Miért árusítottak ilyen dolgot?”
Rendben akkor. Ez jó. A munkámat is befejeztem. Ma nincs sok javítanivaló, és nincs sok írás. Tegnap sok volt. (Köszönöm.) Mert le kellett írnom számotokra azon dolgokat, srácok, és néhány (Igen, Mester.) dolgot ki is kellett javítanom. Hálás vagyok, amikor néhány napig kevesebbet kell dolgoznom. Ez azt jelenti, ti, srácok fejlődtetek intellektuálisan és spirituálisan. Világosabban gondolkodtok, kevesebb a nyugtalanság, kevesebb a szemét az agyatokban. (Igen, Mester.) Kevesebb akadályozás a negatív erőtől, és nagyon boldog vagyok. Tehát, köszönöm mindannyiótoknak hogy jobbá teszitek azt. (Köszönjük, Mester. Köszönjük, Mester, a Mester áldásait.) Az is jobb, hogy manapság jobban szervezünk, mint a kezdő szerkesztőket ellenőrzik a gyakorlott szerkesztők, például így. Azelőtt mindent magam csináltam, (Ó.) és olyan sok volt, olyan sok. Azt gondoltam, nem tudom, meddig élhetek. Annyira rossz volt. Olyan fárasztó és olyan kimerítő. (Igen.) De most jobban szervezünk, és mindenki segít mindenkinek. Nem úgy, mint azelőtt. Most még a felirat készítők is besegítenek kicsit a szerkesztésbe. (Ó, igen.) Tehát simábban megy és kevesebb a stressz most mindenkinek. Persze, elvesztettünk pár embert. Néhányan jönnek és honvágyuk van, vagy valami, és elmentek. Vagy néhányan azt mondták, hogy haza kell menniük tanulni. Így szóltam, „Igen, persze, tanulmányozni akarod a nők anatómiáját. Nem?” Ő már majdnem 40. (Ó, nem.) És két gyereke van. Elvált, például. Mi mást akar tanulni? Nem, azt mondta, vissza kell mennie az iskolába. Azt gondoltam, „Ó, igen, persze.” (Ó, a csuda.)
Így semmi több nem volt azután. Mindannyiótoknak jót kívánok. Minden testvéreteknek, aki hallja, mindegyikőtöknek minden jót kívánok. És minden jó embernek odakinn minden jót kívánok, bárkinek, aki hallja. (Köszönjük, Mester. Minden jót kívánunk Mesternek.) Mindig érezzétek Isten szeretetét a szívetekben. Legyen Isten útmutatása mindig az elmétekben, hogy mindig jó dolgokat tegyetek és mások javáért. Ámen. (Ámen.)
Tudjátok, mondtam már nektek, de el szeretném mondani felvételre, hogy valóban meg vagyok hatódva és hálás vagyok nektek, lányok a jelenlétetekért, az odaadásotokért, és hogy készségesen dolgoztok, segítitek a világot, és személyesen persze segítetek engem az eszményeimben. Nagyon lenyűgöz az idealista álláspontotok és szellemiségetek, és nagyon hálás vagyok. Csak köszönetet szeretnék mondani nektek azért, hogy itt vagytok, hogy velem vagytok. Úgy értem, hogy velünk vagytok ezen a bolygón, eme szükség és baj időszakában. Isten örökké áldjon titeket. Biztos vagyok benne, hogy Isten örökké áldani fog titeket, de ez a kívánságom mindegyikőtöknek. Továbbá persze, hálás vagyok a fiúknak is, akik szintén velünk dolgoznak. Igen, ez ugyanaz. Csak úgy történt, hogy ma beszéltem veletek, srácok, ezért csak a lányokról beszélek, de a fiúknak is nagyon őszintén hálás vagyok, és Isten örökké áldjon meg mindegyikőtöket, és áldja meg az összes dolgozót, akik a Supreme Master Television-nek dolgoznak bármilyen módon világszerte. A szeretetem örökké veletek van, és Isten örökké áldjon meg titeket. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
