Részletek
Tovább olvasom
Ezek a kutya(-személyek), nagyon érzékenyek. Ha nem veszek róluk tudomást, vagy túl sokat dolgozom, és nem simogatom meg őket, vagy nem beszélek hozzájuk, akkor elkezdenek idegeskedni. Néhányan csendben feldúltak - csendes könnyek; mások hangosan. […] És ha még mindig nem veszek róluk tudomást, akkor az ajtóhoz, a kapuhoz mennek, ki akarnak jutni, vissza akarnak menni a másik szállásukra - tiltakozást mutatva. "Már nem vagyunk itt. Nincs szükségünk arra, hogy itt könyörögjünk Neked." Ó, ember, milyen kutya(-népek). Olyan érzékenyek! […] Szóval, csak megmutatják nekem, hogy: "Van hova mennünk. Nem mintha nem lenne hova mennünk." […]
